Az előzmények

Nagy fába vágtuk a fejszénket! Legalábbis valami nagyon újba.

Ennek a bizonyos „nagy fának” a gyökerei egészen Székesfehérvárig nyúlnak vissza, ahol Hofman Viki barátnőm második éve dolgozik a Herosz Állatotthon önkénteseivel közösen és pár kiválasztott kutyussal.

Másfél hónapig iskolába járnak, megtanulnak, ülni, feküdni, pórázon közlekedni, de legfőbbképp élvezik, hogy hetente másfél órában csak velük foglalkozik valaki. A kétlábúak,pedig remélik ezzel sikerül növelni az esélyeiket, hogy felfigyeljen rájuk az álomgazdi.

Már régóta kacérkodtam a gondolattal, hogy szervezzek egy hasonlót magam is, és ennek most eljött az ideje! J

A Futrinka Egyesület „Alapos” kutyáira gondoltam. Meg is kerestem az egyesületet az ötlettel, amire szerencsére ők abszolult vevők voltak. Eleinte csak egy próba csoportot terveztünk, hogy lássuk, mire is jutunk, tapasztalatokat szerezzünk. Végül annyian jelentkeztek a felhívásunkra, hogy két csapattal indultunk és az önkéntesekkel közösen nagyon dolgozunk rajta, hogy növeljük ezeknek a kis „hányatott sorsú”, nagyon édes – és mint kiderült, nagyon okos – kutyákok gazdiratalálását.

2012.09.28.

Összeállt a nagy csapat! A tárnoki nyolcak csapata. Vagy, ha igazán pontos akarok lenni akkor úgy kell fogalmazzak, hogy a tárnoki kétszer négyek csapata(i).

Az első társaság igen vegyesre sikeredett.

Ott volt Terka, aki hihetetlen éleseszűségről tett tanúbizonyságot. Azon kívül jutifalatért bármit. Szerintem bárkinek lehozná a holdat és a csillagokat egy darabka virsliért, ha valaki megmutatja neki merre kell indulnia. Az a hír járja róla, hogy szökős. Rajta leszünk, hogy a tréningsorozat végére kiderítsük, elég-e neki, ha valaki leköti a figyelmét, vagy ő valami „extrém eset”.

A másik szorgos ebünk ebben a csoportban Marshall volt. Könnyen és gyorsan tanult, de látszott, hogy neki mindegy mi a feladat, az igazi buli az, hogy valaki vele foglalkozik és csak vele. Cserébe, hihetetlen finomsággal tud meghálálni minden törődést. 🙂

Betta másképp gondolkodik a világról. A rutinos matrónák nyugalmával hagyta, hogy próbálkozzunk, próbálkozzunk… Jöhetett virsli, szalonna, felajánlásképp egy kis leülésért cserébe, ő hanyag eleganciával jelezte felénk: „Figyelj! Öreg motoros vagyok én itt. Kapok kaját, simit eleget anélkül, hogy erőlködnöm kellene érte. Menjünk inkább vissza a kennelembe, rápihennék a vacsira…”. Az a hír járja, hogy Betta kezes, csak akárkivel nem áll le, minket pedig nem ismer még. Szerencsére Betta önkéntese ki tud járni majd hozzá hétköznap is és mindent megtesz majd, hogy belopja magát a hölgyemény szívébe, így reméljük legközelebb már együttműködőbb lesz.

Még nála is nagyobb fejtörést okozott, a kis szőrmók-szépség, Fuszi. Annyira izgatott volt, annyira pörgött, hogy szinte lehetetlen volt magunkra vonni a figyelmét. Nála is hiába próbálkoztunk finom falatokkal, el sem fogadta. Játékkal, rá sem nézett. Csak akkor állt meg, ha valaki leguggolt mellé és megölelgette, megsimogatta. Ezt bármeddig eltűrné, de gyanítjuk, ez simán fog majd menni, ha begazdisodik, akkor is… 😉 Addig, ha már itt vagyunk, valamit csak kellene tanulni. Okulva a mai napból, neki külön feladatsort fogunk kidolgozni. Mint egy alternatív iskolában, nem ragaszkodunk a tananyaghoz, mindenkiből megpróbáljuk kihozni a maximumot. 🙂

Nagyon köszönjük a csoport önkénteseinek Nellinek, Gusztinak, Csillának és Vikinek a mai munkájukat!

A második csapatba kerültek a kevésbé hányatott sorsú ebek, ez látszott is a teljesítményükön.

Jaga a sokat látottak nyugalmával, de egy kamasz lelkesedésével dolgozta végig a foglalkozást. Én csak most olvastam, hogy ő egy 8 éves hölgyemény. Meg nem mondtam volna ma róla munka közben! J Szinte mindent gyorsan megértett, de amit nem, azt is tökéletesen megcsinálta, csak a jutifalatnak kellően incsiklandozónak kellett lennie. Terka után ő a második haspókbajnokunk.

Bundus, szintén nagyon teljesített. Ő egy „fekete szőrzsákba rejtett boldogság”, hihetetlen dolgozni akarással. Illetve minden akarással. Ő az aki örül, hogy valaki csak vele foglalkozik, örül a jutifalatnak, de ugyanekkora elánnal örül annak, hogy feladat van. Mosolyogva dolgozott végig, gyorsan megtanulva, mit is kell tennie. Nem csodálkoznék, ha ő nem sokáig maradna velünk, mert valaki lecsap rá és hazaviszi… 🙂

És ott volt a vizslaszekció. Egyik jeles képviselője Bogyó volt, aki az a tényleg ízig-vérig vizsla. Ő az akinek nincs ideje leülni rendesen, mert már kellene továbbrohanni. De persze leül, mert vizsla és szót akar fogadni, mert tudja ő, hogy azzal boldog lesz a kétlábú, de akkor is ne tartson már olyan soká (3mp), mert kellene rohanni tovább… J Aztán jönnek neki holmi „maradással”, amikor is a kétlábú még el is távolodik. De visszajön és azt akarja, hogy maradjon még ülve, pedig ő vizsla és csóválnia kellene a testét, meg ugrálnia. Nonszensz… 🙂

De látszik, hogy a vizsla is kutya és egyszer benő a feje lágya. Váci Brúnó, már nem hebrencskedett, mert ő már egy komoly úr. Méltósággal viseltetett végig, kisújábból rázta ki a feladatokat, minden ment neki, mint a karikacsapás. Néha kitekintett ifjú társára és elmerengett milyen szeles is a vizsla amíg fiatal, majd elment az akadályokhoz, hogy nehezítve is tökéletesen megoldja a feladatokat. :

Nagy köszönet a második csoport önkénteseinek is, Móninak, Eszternek, Csillának és Alexának!

Jövő héten folytatjuk, okosodunk tovább!